Sensomedia

    gyógyszertárak

    Általános információhiány

    Az első probléma, amely egy gyógyszertár esetében megoldásra szorulhat a vásárlók informálásával kapcsolatos. A betérők sokszor csak nagy vonalakban tudják, milyen készítményekre van szükségük, esetleg csak a tüneteiket képesek elmondani, ami növeli a bizonytalanságot.

    Ez alapján a patikusnak kell kitalálnia, mi volna a legmegfelelőbb megoldás, gyógyszerkészítményt javasolnia, a tünetek alapján akár helyben diagnosztizálásra törekedni – a patikus számára azonban az ideális helyzet az volna, ha mindezzel nem kellene foglalkoznia. Ha a felhasználó már úgy lépne hozzá, hogy pontosan tudja, mire van szüksége.

    A felhasználóknak is gondot okoz, hogy nem tudnak eleget. Ha több információhoz juthatnak saját testükről, a betegségekről és az elérhető gyógymódokról, gyógykészítményekről, azzal ők is biztosabban választanak és a vásárlás kellemesebb élmény lesz számukra.

    Haszontalan reklámok

    A hagyományos reklámmegoldások mára már egyáltalán nem hatékonyak: mivel mindenhol ott vannak, a figyelmet alig képesek felkelteni, a vásárlók egyszerűen vakok rájuk.

    A legtöbb ilyen reklámanyagra, legyen az poszter vagy videó, már rá sem néznek - hiszen általában nem is a megfelelő emberek látják őket. Az ilyen reklámok költségesek, meddőszórásuk hatalmas, a papír alapúak ráadásul környezetszennyezőek is.

    Ezek a megoldások nagy hiányossága továbbá, hogy egyáltalán nem felelnek meg a modern kor követelményeinek - nem képesek a vásárlóval interakcióba lépni, teljességgel rugalmatlanok. Ha valakinek valóban szüksége volna a reklámozott termékre, nem tud arról helyben információkat szerezni, ehhez további erőfeszítésekre van szüksége, amelyet kevesen hajlandóak megtenni

    Meg nem szerzett információk

    A patikák általában nem tudják, milyen a vásárlói közönség összetétele, hogy mely napok és napszakok hozzák a legnagyobb forgalmat, hogy mennyire elégedettek a szolgáltatással a vásárlók és min javítanának. Elképesztő mennyiségű adat van, melyek felvételére még csak nem is gondolnak, holott a szolgáltatást nagymértékben javítaná ez a tudás.

    - EGY PATIKA, AHOL A VÁSÁRLÁS TÉNYLEG ÉLMÉNY

    A Senso Media rendszerei a gyógyszertárak számára komplex megoldást kínálnak fel, amely minden itt felvázolt problémára innovatív megoldást kínál. S az innovatív ez esetben nem csak hívószó: Digital Signage rendszereink eddig kihasználatlan módszereket és új technológiákat kínálnak fel, amelyek révén az értékesítés minden lépése hatékonyabbá tehető.

    INFORMÁCIÓS KIOSZKOK

    Olyan digitális pultok, amelyeken keresztül a legalapszintűbb ismeretekkel rendelkező felhasználók is könnyedén hozzájuthatnak az őket érdeklő információkhoz. Ezeket az akár sorszámosztóval is felszerelhető eszközöket a bejárat közelében helyezzük el.

    • Szelektív reklámozás

      A kioszk inaktív állapotban is információkat gyűjt a közönségről, és olyan reklámokat játszik le, amelyek nagy eséllyel keltik fel figyelmüket. A reklámlejátszás egészen addig automatikus, amíg az eszközt valaki meg nem közelíti.

    • Sorszámosztás

      A sorszámosztóval felszerelt változat értelemszerűen sorszámokat nyomtat, ezek pedig egy másodlagos, jól látható helyen elhelyezett képernyőn jelennek meg, amelyen szintén lehetőség van reklámok lejátszására.

    • Információk keresése

      Az információs pulton keresztül a felhasználók hozzáférhetnek egy sor adatbázishoz, így például tájékozódhatnak az egyes készítmények adatairól, a betegségekről és azok tüneteiről, azt is láthatják, egyes készítmények éppen rendelkezésre állnak-e a patikában..

    • Akciók, kuponnyomtatás

      A kioszk tájékoztatja a felhasználókat az aktuális akciókról, és mivel az eszköz modulárisan bővíthető, akár helyszíni kuponnyomtatásra is lehetőséget biztosít.

    • Adatgyűjtés

      Az eszköz a felhasználókról adatokat gyűjt, így nemükről, korukról, számukról, a keresett információkról, természetesen mindezt anonim módon.

    • Elégedettségi felmérés

      A felhasználókat a kioszk felületén keresztül megkérdezhetjük, mennyire elégedettek a kiszolgálással, a termékkínálattal, árakkal, nyitva tartással és így tovább, így közvetlenül a vásárlóktól szerezve értékes információkat.

    Patika Display

    A patikában 65" kijelzővel felszerelt, érintőképernyős eszközöket helyezünk el, amelyek alkalmasak ember nagyságú virtuális modellek megjelenítésére, információk átadására, s a vásárlásösztönzésben is igen hatékonyak.

    • Mi segíthet?

      A vásárlók egy igen részletes, az emberi testet ábrázoló ábrán megjelölhetik, melyek a problémás testrészek, testtájak, információkat hívhatnak le a tünetekről és betegségekről, illetve az ezek függvényében ajánlott gyógykészítményekről, így hatékonyabban vásárolhatnak.

    • Minden információ egy helyen

      Az adatbázisban rendkívül részletes információkat találhatnak, akár a teljes adminisztratív terméklistához is hozzáférhetnek, s azt is látják, az adott termékek éppen elérhetőek-e.

    • Felismer, adatot gyűjt

      Az eszközben található ipari kamera segítségével a szoftver részletes, anonim információkat gyűjt az azt használókról, melyek alapján a későbbiekben a patika szolgáltatásai, termékkínálata, működése módosíthatóak a nagyobb bevételek érdekében.

    • Bővíthető rendszer

      Az eszköz opcionálisan bővíthető etikett nyomtatóval - így alkalmas például kuponok nyomtatására - vagy irányított hangrendszerrel, amely könnyedén felkelti a vásárlók figyelmét.

    • Szelektív reklámozás

      Az eszköz a beolvasott adatok alapján olyan reklámokat képes megjeleníteni, amelyek a legnagyobb valószínűséggel keltik fel az adott vásárló figyelmét, olyan termékeket ajánlva, amelyekre a legnagyobb eséllyel lehet szükségük.

    • Könnyedén frissíthető

      Az adminisztrációs felületen keresztül az adatok és információk bármikor valós időben frissíthetőek, így mindig a legfrissebb termékek, reklámanyagok, anatómiai és orvosi információk jeleníthetőek meg.

    Sensoeye - Helytakarékos statisztikai gyűjtés

    Az Információs kioszkok mellett lehetőség van kisméretű SensoEye statisztikai adatgyűjtő egységek telepítésére. A SensoEye eszközök elemzik patikába betérő látogatók arcát, majd nem és korosztály szerinti bontásban meghatározzák a látókörükbe kerülő közönség összetételét.

    half_white
    Életkor

    87% Pontosság

    half_white
    Nem

    93% Pontosság

    half_white
    Hangulat

    95% Pontosság

    A RENDSZER FŐBB ISMÉRVEI
    half_white
    FELHŐ ALAPÚ ONLINE RENDSZER
    half_white
    TELJESEN ANONIM ADATGYŰJTÉSI TECHNOLÓGIA
    half_white
    KÖNNYEN ÁTTEKINTHETŐ, INTELLIGENS ADATELEMZŐ RENDSZER
    half_white
    EGYSZERŰEN TELEPÍTHETŐ ÉS ÜZEMELTETHETŐ
    half_white
    ARC, NEM, ÉLETKOR ÉS HANGULAT DETEKTÁLÁS
    half_white
    LÁTOGATÓK TELEFONMÁRKÁJÁNAK FELISMERÉSE