Sensomedia

    plázák, üzletek

    Haszontalan navigáció, elfecsérelt idő

    A bevásárlóközpontba érkező látogató a leghatékonyabban szeretné eltölteni idejét. Ehhez tudnia kell, hogy mit merre talál, hol vásárolhat és milyen útvonalat érdemes választania. Ám a papíralapú vagy nem megfelelően működő navigáció ezt nagyon megnehezíti.

    Esetenként nem is tudja pontosan, mit keres, elgépeli az üzlet nevét vagy csak azt tudja, milyen terméket akar vásárolni. Egy hagyományos navigációs szoftver ilyenkor nem képes megfelelő információt nyújtani.

    A vásárló nem akarja megtanulni a navigációs szoftver használatát, nem akar útvonaltervezés közben lapozgatni. A legkevesebb energiát befektetve akarja megtalálni azt, amire szüksége van.

    Nagy reklámzaj, hatástalan hirdetések

    A hagyományos, papír alapú reklámokat a mai vásárló már észre sem veszi – a reklámvakságnak köszönhetően az üzenetek legfeljebb tudat alatt jutnak el hozzájuk, mégis egyszerre olyan sok és olyan kevéssé releváns, hogy alig vannak hatással rájuk. A költséges, kemény munkával megtervezett és elkészített reklámanyagok így észrevétlenek és hatástalanok maradnak.

    A hagyományos reklámok már nem képesek arra, hogy elérjék a megfelelő célközönséget, hogy a legjobb pillanatban keltsék fel a figyelmet. Az interaktivitás korában a nem interaktív tradicionális reklám ideje egyszerűen lejárt.

    A vásárlókat érdeklik a számukra releváns ajánlatok – megfelelő csatorna hiányában azonban a legjobb üzenet is elvész a rengeteg érdektelen között. Ez a jelenség pedig a vásárlónak és az üzletnek egyaránt kárt okoz.

    Hibás vagy hiányzó statisztikai adatok

    A hagyományos és fejletlen digitális hirdetések statisztikai kimutatásai pontatlanok.

    Elavult trendekre és becslésekre épülnek, amelyek pontatlan adatokat szolgáltatnak. A közönség összetételének kimutatása – tekintettel többek között a nemre, korra, hangulatra – csak olyan kvantitatív közvélemény-kutatásokkal lehetséges, amelyek nemcsak rendkívül költségesek, de adataik megbízhatósága is kétséges.

    A pontos statisztika hiánya a marketingtevékenységben kritikus hiba, amely szinte teljesen ellehetetleníti a hatékony, célzott kampányok megtervezését. A megfelelő célközönség elérése a megfelelő üzenettel és a megfelelő időben ma létfontosságú – a hagyományos hirdetési megoldások pedig ezzel adósak maradnak.

    Ezzel párhuzamosan egy átlagos weboldal ingyen több és minőségibb adatot kap a látogatóikról (pl. Google Analytics-szal), mint egy gondosan megtervezett köztéri kampány.

    - EGYSZERŰ ÉS GYORS, ÉLMÉNYT NYÚJTÓ VÁSÁRLÁS

    Olyan komplex rendszereket építünk ki, amelyek egyszerre támogatják a vásárlókat, a pláza menedzsmentjét, az üzleteket és a marketingcégeket. Hosszú távú extra bevételt teremtünk, mely által a befektetés már rövidtávon megtérül.

    Információs rendszer - amivel mindenki megtalálja, amit keres

    A mozgólépcsőkhöz és a forgalmas központi terekre Információs pultokat helyezünk ki, melyek a kifejezetten bevásárlóközpontok igényeire fejlesztett MALL-NAVI szoftvert használják.

    • A legjobb helyre irányít

      A vásárlók a felhasználóbarát felület használatával azonnal megtalálhatják a legrövidebb utat a számukra fontos helyekhez, így a keresett üzletekhez, ATM-automatákhoz vagy éppen a mellékhelyiségekhez.

    • Információk az aktualitásokról

      A vásárlók listázhatják az üzletek termékeit, az aktuális akciókat, részletes információt kaphatnak az eseményekről és rendezvényekről, közérdekű információkat olvashatnak.

    • Hűségprogram és kupontámogatás

      Az Információs pultok váza modulárisan bővíthető, így igény szerint NFC-kártyaolvasóval, hangrendszerrel, kuponnyomtatóval is felszerelhető.

    • Figyelemfelkeltő videók lejátszása

      A szoftver interaktív módban videohirdetések vagy információs anyagok lejátszására is alkalmas.

    • Statisztikai adatbázis építése

      Az eszközbe épített ipari kamera, illetve az arc, nem, életkor és hangulat felismerésére alkalmas szoftver azonnali és naprakész, megbízható és anonim statisztikákat szolgáltat az információs anyagok nézőiről. A szoftver emellett a lefuttatott keresések figyelésével értékes használati statisztikákat is gyűjt.

    • Naprakész adatszolgáltatás

      Rendszerünk internetelérés segítségével naprakész információkat ad a vásárlóknak online feedekből és a pláza menedzsmentje számára biztosított online adminisztrációs felületen végzett frissítések által.

    Médiahálózat kiépítése – valóban hatékony, szelektív hirdetések

    Az információs rendszer mellett digitális médiaeszközökből álló hálózatot építünk ki a bevásárlóközpont egy forgalmas pontján. A hálózat felületei jelentős reklámfelületet biztosítanak, amely bérbe adható különféle ügynökségeknek, marketing cégeknek. A hálózat alapját a kifejezetten plázák számára kifejlesztett City Light Poster képátmérőjű Digital Light Posterek (DLP) adják.

    • Figyelemfelkeltő szelektív tartalom

      Az eszközbe épített ipari kamera, illetve az arc, nem, életkor és hangulat felismerésére alkalmas rendszer szelektív reklámszórásra képes: a felismert adatok alapján célzottan választja ki az adott pillanatban leghatékonyabb reklámot. Az impresszív 65" átmérőjű kijelzőn megjelenő reklámok pedig garantáltan felkeltik a megcélzott vásárlók figyelmét.

    • Költséghatékony, környezetbarát

      Az eszközökön futó videoanyag digitális, így a nyomtatás, plakátolás költségei megspórolhatóak – a grafikai előállításon kívül a frissítés semmilyen költséggel nem jár akár egy, akár száz eszközről legyen szó.

    • Értékes statisztika

      A rendszer pontos és részletes anonim statisztikákat készít a hirdetések és információs anyagok megtekintőiről. Az eszköz a vásárlók nemét 95%, életkorát 87%, hangulatát 95% pontossággal határozza meg.

    • Mindig naprakész tartalom

      A videós tartalmak internetelérés mellett bármikor valós időben aktualizálhatóak és időzíthetőek az adminisztrációs felületen keresztül.

    • A vásárlók mozgásának elemzése

      A mobileszközök által sugárzott információk alapján a rendszer anonim módon képes megállapítani, hogyan mozognak a vásárlók a bevásárlóközpont területén. Az így nyert információk alapján rendkívül hasznos következtetéseket vonhat le a vásárlói szokásokról – megismerheti a visszatérő vásárlók arányát, az egyes időszakokra jellemző látogatói szokásokat, a preferált útvonalakra stb.

    Mobilalkalmazás - ami mindenhol elér

    A Mall for Me egy Android és iOS eszközökre fejlesztett mobilalkalmazás-keret, amely bármikor a bevásárlóközpont arculatára szabható. Az alkalmazás a visszatérő vásárlók számára a telepített rendszerek ideális kiegészítője.

    • Egyszerű navigáció

      Az alkalmazás az Információs pultok navigációs rendszerének egyszerűsített változatát tartalmazza, így a vásárlók bármikor megtalálják a számukra fontos helyeket várakozás vagy a telepített rendszer felkeresése nélkül. A két rendszer adatbázisa közös, így a vásárlókat bárhol és bármikor folyamatosan elérik a naprakész, valós időben frissíthető információk.

    • Speciális információk

      Az alkalmazásban található Ajánlatok felületet a bevásárlóközpont aktuális akcióit, újdonságait is nyomon követhetik

    • Kuponajánlatok

      A vásárlók ingyenesen igényelhető kedvezményekhez jutnak, amelyeket a telefonon bemutatva válthatnak be az üzletekben.

    • Utalványvásárlás

      Bankkártyával utalványokat vásárolhatnak, amelyeket elajándékozhatnak más, az alkalmazást használó ismerőseiknek.

    • Tájékoztatás

      A vásárlókat az aktuális ajánlatokról, akciókról és eseményekről tájékoztató reklámok.

    PROMÓCIÓS LEHETŐSÉGEK

    A MALL-NAVI rendszert úgy terveztük meg, hogy bármikor alkalmas legyen promóciós szoftverek futtatására, amelyek lehetnek...

    • INTERAKTÍV JÁTÉKOK

      Hoszteszek részvételével zajló figyelemfelkeltő nyereményjátékok.

    • VIRTUÁLIS HOSZTESZ

      A vásárlóknak lehetőségük nyílik egy virtuálisan megjelenített hosztesszel való interakcióra.

    • FOTÓNYOMTATÓ ALKALMAZÁSOK

      Az eszköz ipari kamerája és a fotónyomtató modul segítségével különféle képmontázsok készíthetőek. Az ilyen interaktív tartalmak a vásárlók körében népszerűek, így kiválóan alkalmasak a termékpromócióra.

    • KUPONNYOMTATÓ ALKALMAZÁSOK

      Kuponnapokon használható applikációk, amelyek segítségével a felhasználók közvetlenül motiválhatóak az üzletek felkeresésére.

    Vásárlói mozgáselemzés – A statisztika gyűjtés új dimenziója

    A plázákba kihelyezett kifejezetten erre a célra dedikált, kisméretű SensoEye eszközök és kiegészítő WiFi antennák telepítésével jó közelítéssel meghatározható, hogy a vásárlók hogyan járják be a plázát és az üzleteket.

    A vásárlók által használt mobil-eszközök anonim detektálása lehetővé teszi, hogy személyiségi adatok megsértése nélkül követhessük a vásárlók mozgását az egyes bevásárlóközpontba telepített eszközök között, illetve azok hatókörében.

    A RENDSZER FŐBB ISMÉRVEI
    half_white
    FELHŐ ALAPÚ ONLINE RENDSZER
    half_white
    TELJESEN ANONIM ADATGYŰJTÉSI TECHNOLÓGIA
    half_white
    KÖNNYEN ÁTTEKINTHETŐ, INTELLIGENS ADATELEMZŐ RENDSZER
    half_white
    EGYSZERŰEN TELEPÍTHETŐ ÉS ÜZEMELTETHETŐ
    half_white
    ARC, NEM, ÉLETKOR ÉS HANGULAT DETEKTÁLÁS
    half_white
    LÁTOGATÓK TELEFONMÁRKÁJÁNAK FELISMERÉSE
    half_white
    LÁTOGATÓI HŐTÉRKÉP GENERÁLÁS
    half_white
    WIFI HOTSPOT BIZTOSÍTÁSA A LÁTOGATÓK SZÁMÁRA